sc-scan logo

főoldalra

Alkalmazások

Cognex alkalamazasok 1Az amerikai Cognex vállalat piacvezető az ipari képfeldolgozó rendszerek területén. Termékeit, megoldásait nagy megelégedéssel használják a világ nagy gyártó cégei, alkalmazások egész sorában, mint például a kód és karakter felismerés, jelenlét ellenőrzés, alapanyagok, félkész és késztermékek bármilyen, vizuálisan érzékelhető inspekciója. Ezeket a feladatokat ma már számos iparágban végzik nap, mint nap, 3 fő ágazat kiemelkedik ki ezek közül. Ennek a tendenciának megfelelően alakul a Cognex termékek felhasználási területe is. A három kiemelkedő szegmens, a járműipar – ezen belül is, elsősorban az autóipar-, a gyógyszer és vegyianyag gyártás, valamint a precíziós és könnyűelektronikai szegmens. A következőkben ezekről a területekről és még néhány futó alkalmazásról szeretnénk rövid képet adni.

Az évezred elején minden piaci tendencia azt mutatta, hogy a termelésben a nagy helyet foglaló, 1 dimenziós kódokat folyamatosan felváltják a kicsi és praktikus 2 dimenziós kódok, ezek között is elsősorban a nyomtatott vagy gravírozott DataMatrix kódok. Mondhatjuk, hogy az a tulajdonság, amely ezeknek a kódoknak a nagy előnyét jelenti, egyben hátrányuk is. Ez nem más, mint a kis méret. A DM kódokat elsősorban méretük és könnyű elhelyezhetőségük, valamint a gravírozásból következő strapaírásuk miatt használják szívesen ipari területeken, de ezek az tulajdonságok speciális tudású olvasókat igényelnek. Az autógyártásban elsősorban gravírozott formában találkozunk ezen kódokkal, gyakorlatilag valamennyi fém alkatrészen. Nagy előnye, hogy több megmunkálási fázison átesve is állja a sarat és kinyerhető belőle a kívánt adat. Az elektronikai iparban kézenfekvő a kisméretű kódok alkalmazása, a zsúfolt nyáklapokon. Itt gyakran nehezíti a feladatot, hogy a tartósság is követelmény, ezért címke helyett lézergravírozót használnak, ami a nyáklapok általános zöld színén igen tökéletlen kontrasztot ad, így nehezíti tovább az olvasást. A gyógyszeriparban is magától értetődik a kis méret előnye, az apró méretű, de rendkívül precíz kezelést és követést igénylő kiszereléseken. Ebben a felhasználásban a fő nehézséget az ezüstösen csillogó alapanyagra nyomtatott kódok olvasása jelenti. A három fő felhasználáson túl, a kódolvasás természetesen több, más iparágban is előfordul. Így például a húsiparban, ahol egyre gyakrabban azonosítják DataMatrix kódokkal a félkész állapotban lévő árut, a gyártási cellák között mozgató fém kocsikat. De apró, még szemmel is nehezen látható 2D kódokat találunk a szemüveglencséken. A fenti alkalmazások speciális eszközöket kívánnak, mert olyan teljesítményt kell nyújtaniuk, melyekre egy átlagos tudású 2 dimenziós kódolvasó egyáltalán nem képes. A Cognex Dataman olvasócsaládját kimondottan DM kódokra fejlesztették, kiváló minőségű optikával és a rendszer lelkét adó képelemző szoftverrel, amelynek segítségével nagy biztonsággal olvashatók a kisebb, kontraszt nélküli kódok is. Ha pedig ez a teljesítmény nem volna elég, akkor bevethetjük az ipari kamerák családjából átvett In-Sight ID sorozatot, amely a brutális teljesítményű kódolvasás mellett képes a karakterek felismerésére is (ennek például a gyógyszeriparban, vagy élelmiszeriparban komoly jelentősége lehet).

A Cognex az előzőektől eltérő, jelenlét ellenőrzési feladatokra fejlesztette ki Checker sorozatát. Ki ne látná be a gyártás során annak jelentőségét, hogy tudjuk, az adott terméken szerepel-e a kívánt felirat, hozzál lett-e adva a kért kiegészítő vagy a gyártásból kikerülő palack tele van-e pl. üdítőitallal, vagy sem? A Checker ezeket a látszólag triviális, mégis nélkülözhetetlen feladatokat végzi halálos pontossággal és az emberi szemnek alig látható sebességgel. Már Magyarországon is fut olyan alkalmazás, ahol az ásványvizes palackokon, a gyártótól megkövetelt gyártási idő meglétét ellenőrzi egy ilyen kamera. Nagy előnye, hogy egyszerre több dolgot is képes keresni a látóterébe került tárgyon, így például ellenőrzi, hogy egy kisméretű dobozos üdítőn megvan-e a szívószál helye, megvan-e maga a szívószál, a gyártási idő és mondjuk a vonalkód. Bármelyik hiánya esetén a terméket selejtesnek nyilváníthatja, és egy megfelelő információt küld a sort vezérlő PC-nek vagy PLC-nek.

Cognex alkalamazasok 2A harmadik csoport elsőszámú célpontja is a gyártás. A Cognex fő üzletágát jelentő ipari kamerarendszerek, számos gyártósort irányítanak, ellenőriznek világszerte, gyakorlatilag bármilyen iparágban. A Cognex In-Sight sorozatú ipari kamerái a cserélhető, kiváló minőségű objektíven túl, egy erős processzorral és rendkívül ellenálló kialakítással rendelkeznek. Ezek a kamerák a gyártósoron haladó alkatrészeken és félkész termékeken végeznek ellenőrzést, figyelve a kialakítást, felületet, távolságokat, formákat. Előre megadott paraméterek alapján a milliméter tört részének változásait is képesek észrevenni, így például repedést látnak injekciós tűkön, látják, ha egy izzószál nincs a helyén egy villanykörtében, észlelik, ha egy lyuk néhány milliméterrel arrébb kerül egy autóalkatrészen, jeleznek, ha egy fémprofil nem felel meg a kívánt méreteknek.

A fentiekből kitűnik, hogy a Cognex elsőszámú célcsoportja a gyártás. Megoldásaikkal pontosabbá, megbízhatóbbá, produktívabbá teszik olyan – hazánkban is jelenlévő – gyáróriások mindennapi munkáját, mint például, a BMW, AUDI, Jabil Circuit, Delphi, GSK, NOKIA, Continental, és Bosch. Tény, hogy a Cognex a maga piacán ugyanazt a tudás és értékbeli – vagy ha tetszik – árbeli pozíciót képviseli, mint a fenti cégek, akiknek szállít. Cserébe olyan minőséget és tartalmat produkál, amiért ezek a cégek egy Cognex eszközre nem kiadásként, hanem befektetésként tekintenek.